11.rész

Húgica?

Már egy ideje sétáltam kint a hidegben és kezdtem azt érezni,hogy nem volt jó ötlet elmenni,de vissza se szeretnék menni.Nem szeretnék senkinek sem fájdalmat okozni,csak élni boldogan és gondtalanul.Ellenségek nélkül,megbánások nélkül...Szeretenék végre rátalálni igazi érzéseimre és végre dönteni.Érzem,hogy ez igy nem jó,hogy két ember között vergödöm,mert így csak mind kettöt bántom.Kit is álltatok?!Nem is miatuk aggódom,hanem magam miatt,mert vagyok olyan önző és csak úgy jötment mindenkibe beleszeretek.CSak most éreztem meg ezt az érzést és még semmi se történt,de...ha nekik nem is,nekem nagyon fáj.

Könnybe lábadt a szemem,de nem törödve mentem csak és mentem...
Át a bokrokon be az erdőbe.Mire feleszméltem tünt fel nekem,hogy a semmi közepén vagyok.Teljesen egyedül éreztem magam és kezdtem pánikba esni.
Erre még nem jártam,még ismerösnek sem mondható ez a környék.Ijedten forgolodtam,miközben egy hangra lettem figyelmes.
Ez csak még jobban megijesztett.Mi lesz,ha valaki megtámad?Nem akarom megint átélni.Lábam reszketni kezdett,de készetést éreztem arra,hogy megnézzem mi az.Hallkan lépkezdni kezdtem a hang felé.Szívem a torkomban dobogott,mintha élet-halál kérdés lett volna.Már csak pár lépésnyire voltam a hang forrásától,kezdett kivehető lenni a mondandója.
Az ütő állt meg bennem,mert a hang azt suttogta:

-Segitség!
Nem merek közelebb menni,mondogattam magamban. Félek,de segiteni akarok,talán az élete múlhat rajtam.

-Hát te sem segitesz?-kérdezte már sírva a hang.-Te is itt hagysz?
A szavai elszomoritottak és kezdett a hideg vérem vissza jönni,de még vártam egy kicsit.

-Engem senki se szeret!-kezdett hangos zokogásba.
Most már nem érdekel ki van a bokorban.Mentem oda és öleltem meg gyorsan.Lehet gonosz vagyok,de nem néztem rá.Ha egy rémisztő alakot ölelgetek,akkor is szomorú amit mondott.

-Miért nem síkitasz?Miért nem menekülsz?Mindenkit csak bántok!Siess,mert a végén,csak veled is ez lesz!Megfoglak bántani és szomorú leszel!

-Nem foglak itt hagyni!-mondtam,aztán egy nagy lendülettel húztam ki a bokorból.
Egy aranyos kislány állt velem szembe,miközben törötlgette könnyeit.Félelmet már egyáltalán nem éreztem íránta,hanem inskább szeretetett.
-Nagyon-nagyon köszönöm.Ön az első aki nem hagyott itt.
Mondtata végé ugrott egyett felém és átölelt.Ölelését viszonyozva mondtam neki:

-Persze,hogy nem hagylak itt-mosolyogtam-amúgy is hívj csak Reinek,de ez egy különleges jutalom,mert nagyon kevés embernek engedem meg!
A kislány csak mosolyogva bolintott és aztán halk mondandojába kezdett:

-Most hová megyünk?Emlékszel az útra?-szipogta.
-Hááát...persze,hogy emlékszek!
Mit mondhattam volna?Azt ,hogy eltévedtem?Hogy nem akarok haza menni?
Nagyott sóhajtottam,megragadtam a kezétt és át a bokrokon mentem arra amerre láttam.

                                                                                    ****

                                                                                   Konan

-Hol lehet Miyako?Mióta beszéltem vele nem láttam.-járkáltam fel-alá a szobámban (Konana ;) )
Remélem nincs semmi baja..._Hátha a fiúk tudják hol van.Szaladtam le a lépcsőn a fiúkhoz.
-Nem látáttok Miyakot?-kérdeztem
-Utoljára veled láttam-válaszolt közömbösen Deidara.
-Biztos Sasukénál huncutkodnak-jegyezte meg pedofil arcal Hidan.

Ez nem jó...mi van,ha igaz?Miyako biztos nem tenne ilyet!De akkor kinél van?ÁÁÁÁÁ ez a lány!
Mentem fel idegesen a szobámba.Telefonomért nyúltam,hogy hívjam Miyakot,de ekkor hirtelen a mesélés visszatért főszereplönkhőz.

                                                                                *****

                                                                        Vissza hozzám ;P

Sikerült végre kitalálnunk az erdöből és sikeresen haza értünk.
Próbáltam halkan nyitni az ajtót,de akkor trapolásra lettem figyelmes.

-Miyako te vagy az?
A kislányt gyorsan a hátam mögé dugtam és a konyhapult felé vettem az irányt.

-Igen!Haza jöttem,a sétámból.

-Végre azt hittem valami bajod van!
-Nem,nem történt ilyesmi!

"Hapci..."
-Ki van ott?-Állt támado állásba Konan

...